Kína és a demokrácia

Kínában, Chongqing városban nagy port vert fel a hír, miszerint meglátogattak az építésfejelesztők egy 51 éves hölgyet, hogy mivel a háza pont az építési területen van, (bevásárlóközpontot, +sétányt akarnak építeni) szíveskedjék azt eladni. A háztulajdonos (az 51 éves Wu Yang és felesége Ping Wu) nem kívánta az építtetők (Chongqing Zhengsheng Real Estate Company) által felajánlott összeget elfogadni. Ezért a területfejlesztők szépen „körbeásták” őket, azaz szinte elzárták a külvilágtól, elvágva a gáz-víz-villanyvezetékeket, hogy jobb belátásra térjenek. Ezáltal a ház egy 30-méter magas dombra került. A férj és felesége harcművészek, és kijelentették, hogy noha bírósági végzés van ellenük, nem hagyják magukat, és akár harc árán is védik a tulajdonukat, egészen addig, ameddig az általuk megjelölt 20 millió jüant ki nem fizetik.

A történetet sok blog megírta, a világ közvéleménye meglehetősen élesen reagált a csöppet sem humánus megoldásra. Kína vezetése sem maradt tétlen, egyszerűen betiltották a helyszíni közvetítést, és minden olyan webszájtot, amely kínában ezzel a problémával foglalkozik…

44956_4.jpg
china-house-cp-2694590.jpg