Napi hehe

A rendőr egy reggel fekete karszalaggal jelentkezik szolgálatra az őrszobán. Részvétteli kollégáinak szipogva meséli, hogy az éjjel meghalt az anyja. Másnap reggel megint bemegy dolgozni, de már a másik karján is fekete szalag van.
Mindenki szörnyűlködve érdeklődik, hogy mi történt már megint, mire a rendőr nagy nehezen leküzdi a zokogást, erőt vesz magán és meséli:
– Képzeljétek, este hívott az öcsém, és neki is meghalt az anyja…

A rendőr bemegy a hangszerárushoz:

– Kérem azt a fehér harmonikát és azt a piros szaxofont.
– Nézze, a poroltót viheti, de a radiátort gondolja meg még egyszer!

A rendőr fia áll a térkép előtt, és kérdezi az apját:

– Apu, hol van az Alpok?

Mire a rendőr:

– Kérdezd meg anyádat, ő rak el mindig mindent…

Két sofőr pálinkázik a kocsmában, kint meg járó motorral pöfögnek a kocsik.

Az ablakon keresztül lesi a rendőr, ahogy a sofőrök koccintanak.

– Hé! – Kiált oda. – Maguk mit isznak?

– Pertut.

– Az más! Mert ha pálinka lenne, most rögtön elvenném a jogosítványukat!

Közúti ellenőrzéskor igazoltatja a rendőr a jó tündért, aki így szól hozzá:

– Rendőr, a lelked mélyén jó ember vagy. Teljesítem három kívánságodat! Mit kérsz?

– Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt!

Két rendőr barkóbázik:

– Személy?

– Igen.

– A biológiával kapcsolatba hozható?

– Igen.

– Fához köthető?

– Igen.

– Rákérdezek: Döbrögi?

A rendőr szomorúan sétál az utcán.

– Veled meg mi van? – kérdezi a barátja.

– A feleségemet kórházba vitték, valami gond van a méhével.

– És melyik osztályra került?

– Azt hiszem a méhészetre.

Két rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a jeges szél, a távolban felvonyít valami állat.

Az egyik rendőr odafordul a másikhoz:

– Na, ebből nekem elegem van! A legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs!

A rendőr már fél órája dobálja be a pénzt az italautomatába, és issza

az italokat. Mögötte már áll a sor, hogy ők is inni akarnak. Az egyik megszólal:

– Hé álljon arrébb, mi is inni akarunk!

– Csönd! Amíg nyerek, addig játszom!!!

Nyolcadikosok lettek a rendőrgyerekek. Elhatározzák, hogy az évet osztálykirándulással kezdik. Már órák óta a pályaudvaron várakoznak, amikor végre megszólal az egyik:

– A következővel akkor is menjünk el, ha csak az első és a második osztály van ráírva…

Két rendőr beszélget:

– Képzeld, mennyit változott a világ. Eddig nem is lehetett a

vallásról beszélni, most meg a rádió bemondta a vatikáni időjárást is.

– Tényleg?

– Persze. Ma reggel a rádióban hallottam, hogy Pápa felett tiszta az ég.

Áll a rendőr a szülészeten a vajúdó felesége ágyánál, látja mennyire szenved az asszony, erre mondja neki:

– Drágám, ha ennyire fáj, akkor inkább hagyjuk az egészet!

Vízirendőröknél sorozás van, néhány újonc eljut a gyakorlati feladatokig. A főtörzs odaállítja az első jelöltet az úszómedence széléhez, és utasítja:

– Na, Kovács jelölt! Most azonnal ússzon le kétszáz métert!

Mire az:

– Na de főtörzs! Hát ez a medence nincs is olyan mély!

A rendőr egy gáztűzhelyt vásárol. Az egyik nap boldogan újságolja a felesége:

– Ezzel a gáztűzhellyel jó vásárt csináltunk! Három hete gyújtottam meg a lángot, és még most is ég!

Hazamegy a rendőr munkából, és kikormolja a kályhát. Kimegy az udvarra és a vödör kormot magára önti.

Odamegy a felesége és megkérdezi:

– Mit csinálsz, te szerencsétlen?

– Te ebbe ne szólj bele, asszony! Apám azt mondta, hogy nagy koromban okos leszek!

Egy közlekedési rendőrt kiraknak egy elhagyatott útszakaszra, hogy mérje az autósok sebességét. Ott üldögél a kocsiban egész nap, de az a néhány véletlenül arra tévedő autó is betartja a sebességkorlátozást.

Este azután végre jön egy autó, jócskán gyorsabban a megengedettnél.

A rendőr gyorsan bekapcsolja a villogót, a szirénát, és utána indul.

Megállítja, odalép a vezetőhöz és így kezdi a mondandóját:

– Hehe, magára vártam egész nap!

Mire az autós:

– Biztos úr, pedig jöttem amilyen gyorsan csak tudtam.