WTC. Miért fontos ez?!

Véleményem szerint a WTC tornyok összeomlása volt az egyik olyan alapvető időpont az emberiség történelmében, amelyik gyökereiben befolyásolta a további életminőséget itt a földön. Persze nem elsősorban az omlás maga, hanem a történések láncolata, a megmagyarázhatatlan és érthetetlen összefüggések és történések, amelyeknek a valódiságára, azaz: mi történt 2001-09-11-én majd esetleg évtizedek múlva kaphatunk választ, vagy még akkor sem. A téma igazából 2002-ben kezdett el komolyabban foglalkoztatni, amikor véletlenül belefutottam néhány eszmefuttatásba, és elkezdődött az úgynevezett „összeesküvés-elmélet” lánclevél küldözgetése. Természetesen a mai napig nem vagyok meggyőződve sem a pro-sem a kontra verzióról, de érdekel a téma, érdekelne az igazság, hogy mi történt valójában. Akárhogyan is, a WTC katasztrófája, vagy ahogy szokták nevezni 9/11 egy ómen, egy jelzés az emberiségnek. Jelzés amerikának is, de jelzés a földön élő összes embernek is, függetlenül attól, hogy hol él. Amióta eltűntek a tornyok, megváltozott New York, megváltozott Amerika, és megváltozott a világ is. Az interneten fellelhető rengeteg sületlenség mellett például felbukkannak olyan kérdések is, amelyek engedik a gyanút: nem minden úgy történt, ahogyan azt a sajtó tálalta az online rémségek fogyasztására kiéhezett emberiségnek. A legnehezebb kérdés talán a wtc 7-es torony összedőlése (vagy felrobbantása) lehet, ugyanis ha a két torony szerkezeti gyengülését el is hiszem, a 7.-torony összeomlására nincs igazán magyarázat. Hülyeségeket nem akarok írni, találgatni pedig szintén nem szeretek, de nem lennék meglepve, ha egy napon felbukkanna egy ember, aki elkezdene mesélni, és a világ kikerekedett szemekkel hallgatná…